Who breaks a butterfly upon a wheel?...

Bencze Imre: Édes, ékes Apanyelvünk

Kezdjük tán a "jó" szóval, tárgy esetben "jót",
ámde "tó"-ból "tavat" lesz, nem pediglen "tót".
Egyes számban "kő" a kő, többes számban "kövek",
nőnek "nők" a többese, helytelen a "növek".
Többesben a tő nem "tők", szabatosan "tövek",
amint hogy a cső nem "csők", magyar földön "csövek".
Anyós kérdé: van két vőm, ezek talán "vövek"?
Azt se' tudom, mi a "cö"? Egyes számú cövek?
Csók - ha adják - százával jő, ez benne a jó;
hogyha netán egy puszit kapsz, annak neve "csó"?
Bablevesed lehet sós, némely vinkó savas,
nem lehet az utca hós, magyarul csak havas.
Miskolc*on* ám Debrecen*ben*, Győr*ött*, Pécs*ett*, Szeged*en*;
amíg mindezt megtanulod, beleőszülsz, idegen.
Agysebész, ki agyat műt otthon ír egy művet.
Tűt használ a műtéthez, nem pediglen tűvet.
Munka után füvet nyír, véletlen se fűvet.

Vágy fűti a műtősnőt. A műtőt a fűtő.
Nyáron nyír a tüzelő, télen nyárral fűt ő.
Több szélhámost lefüleltek, erre sokan felfüleltek,
kik a népet felültették... mindnyájukat leültették.
Foglár fogán fog-lyuk van, nosza, tömni fogjuk!
Eközben a fogházból megszökhet a foglyuk.
Elröppenhet foglyuk is, hacsak meg nem fogjuk.
Főmérnöknek fáj a feje - vagy talán a fője?
Öt perc múlva jő a neje, s elájul a nője.
Százados a bakák iránt szeretetet tettetett,
reggelenként kávéjukba rút szereket tetetett.
Helyes-kedves helység Bonyhád, hol a konyhád helyiség.
Nemekből vagy igenekből született a nemiség?
Mekkában egy kába ürge Kába Kőbe lövet,
országának nevében a követ követ követ.
Morcos úr a hivatalnok, beszél hideg 's ridegen,
néha játszik nem sajátján, csak idegen idegen.
Szeginé a terítőjét, szavát részeg Szegi szegi,
asszonyának előbb kedvét, majd pedig a nyakát szegi.
Elvált asszony nyögve nyeli a keserű pirulát:
mit válasszon? A Fiatot, fiát vagy a fiúját?
Ingyen strandra lányok mentek, előítélettől mentek,
estefelé arra mentek, én már fuldoklókat mentek.
Eldöntöttem: megnősülök. Fogadok két feleséget.
Megtanultam: két fél alkot és garantál egészséget.
Harminc nyarat megértem,
mint a dinnye megértem,
anyósomat megértem...
én a pénzem megértem.
Hibamentes mentő vagyok.
Szőke Tisza pertján mentem:
díszmagyarom vízbe esett,
díszes mentém menten mentem.
Szövőgyárban kelmét szőnek: fent is lent meg lent is lent.
Kikent kifent késköszörűs lent is fent meg fent is fent.
Ha a kocka újfent fordul fent a lent és lent is fent.
Hajmáskéren pultok körül körözött egy körözött,
hajma lapult kosarában meg egy tasak kőrözött.
Fölvágós a középhátvéd, három csatárt fölvágott,
hát belőle vajon mi lesz: fasírt-é vagy fölvágott?
Díjbirkózó győzött tussal,
nevét írják vörös tussal,
lezuhanyzott meleg tussal,
prímás várja forró tussal.
Határidőt szabott Áron: árat venne szabott áron.
Átvág Áron hat határon, kitartásod meghat, Áron.
Felment, fölment, tejfel, tejföl; ne is folytasd, barátom:
első lett az ángyom lánya a fölemás korláton.
Földmérő küzd öllel, árral;
árhivatal szökő árral,
ármentő a szökőárral,
suszter inas bökőárral.
Magyarország olyan ország hol a nemes nemtelen,
lábasodnak nincsen lába, aki szemes: szemtelen.
A csinos néha csintalan, szarvatlan a szarvas,
magos lehet magtalan, s farkatlan a farkas.
Daru száll a darujára, s lesz a darus darvas.
Rágcsáló a mérget eszi, engem esz a méreg.
Gerinces, vagy rovar netán a toportyánféreg?

Egyesben a vakondokok "vakond" avagy "vakondok".
Hasonlóképp helyes lesz a "kanon" meg a "kanonok"?
Nemileg vagy némileg? - gyakori a gikszer.
"Kedves ege-segedre" - köszönt a svéd mixer.
Arab diák magolja: tevéd, tévéd, téved;
merjél mérni mértékkel, mertek, merték, mértek.
Pisti így szól: kimosta anyukám a kádat!
Viszonzásul kimossa anyukád a kámat?
Óvodások ragoznak: enyém, enyéd, enyé;
nem tudják, hogy helyesen: tiém, tiéd, tié.
A magyar nyelv - azt hiszem, meggyőztelek Barátom -
külön-leges-legszebb nyelv kerek e nagy világon!

Reményik Sándor: Csendes csodák

Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tűz nyelje el Sodomát.
A mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.

Tedd a kezed a szívedre,
Hallgasd, figyeld hogy mit dobog,
Ez a finom kis kalapálás
Nem a legcsodásabb dolog?

Nézz a sötétkék végtelenbe,
Nézd a szürke kis ezüstpontokat:
Nem csoda-e, hogy árva lelked
Feléjük szárnyat bontogat?

Nézd, árnyékod, hogy fut előled,
Hogy nő, hogy törpül el veled.
Nem csoda ez? S hogy tükröződni
Látod a vízben az eget.

Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák:
Rajtuk át Isten szól: jövök.

Egész nap
pénzt kerestem, fáradt vagyok,
de agyam, mint a szív, tovább jár
és mindig új munkára fog:

NYUGAT FELÉ

Szilágyi Domokos részlet Álom a repülőtéren című verséből a 2. szakasz

2

Kedvesem
én annyit kerestelek
annyit kerestelek
hogy már majdnem elfeledtem emberül élni
annyit kerestelek
hogy lelkemre bütykösödött a bánat
annyit kerestelek
hogy kezdtem elveszíteni a hitet önmagamban
lépteid nyomát
kutattam kiégett szemmel
borzongó fasorokban
felhők csücskében
künn a harctereken
és benn a gázkamrákban
a te neved véstem az akasztófák gerendáiba is
mert tudtam hogy újjászülsz
hogy megtalálsz
mert megtalállak

Kedvesem
annyit kerestelek
hogy már majdnem elfeledtem örülni
mint a mindig-éhes gyermek

annyit kerestelek
hogy megköszönjem neked
a legszebb legtisztább szerelmet

Hol van?

Hol van, amit kerestünk, és mi az,
amit kerestünk, s ha megleltük,
adott-e boldogságot, értelmes örömöt
amit kerestünk és az volt-e végre,
a megtalált ajándék, amit kerestünk?
És azt kerestük-e, amire vágytunk,
azt kerestük-e hát, amire szükségünk volt
az volt-e a boldogság, amit kerestünk,
a lét célja, értelme, az volt-e a lényeg,
amit kerestünk, és kerestük-e végső
erővel, és kell-e azt keresni,
vagy csak, mert nincs sehol soha, nem létezik,
azért kerestük?
V.M.

Valamitől mindig búcsúzunk

Mondom néktek: mi mindig búcsúzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.

Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, – minden könny, – vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindig búcsúzunk.

Reményik Sándor

Imádság

Ismerem e föld színét. 
Mely megtölti a szép hazám.
Ismerem e táj szívét. 
Hisz itt ringatott jó anyám.
Ismerem e fák zöldjét. 
S eleimnek otthonát.
Mely bőven ontja gyümölcsét. 
Áldott légy most Magyarság!

Ó, uram, vigyázz ránk, és figyeld minden léptünk!
Ó, uram, vigyázz ránk, és óvd meg mindig népünk!
Ó, uram, adj erőt, és ne hagyd szívünk félni!
Ó, uram, adj erőt, hogy tartással tudjunk élni! - Péter Noel

Váci Mihály: Százezer út

Én mindig másként gondolom,
amit elém kínál a lét.
Ha rádnézek is – álmodom
egy velünk történő mesét.
Ha azt mondanám: – Jó, igen.
Ne vedd komolyan, el ne hidd:
- másodpercenként a szívem
igent biccent és nemet int.
Mert én magam is szüntelen
más vagyok, mint aki vagyok,
- sem az, akinek képzelem
sem az, ami én akarok
maradni, lenni: egyre más,
és mire elfognám, megint
új arc, szédület, kusza láz,
arcom rám soha nem tekint.

Bármely tükörben nézzem is:
- Megvagy! Idenézz! – sír, nevet,
de már is más, ahogy a víz
ragyogtat minden új eget.
Míg alszom tán ébren vagyok,
s ébren meg mélyen álmodom.
Hiszed – ölelsz, mint hű rabod,
s szíved tán épp elárulom.

És ha ellened vétkezem,
akkor hű sírásom keres,
s míg téged simít két kezem,
talán haragtól kék eres.
Mikor hozzád szegez a kín,
talán máshol feltámadok,
s ha hívnak csavargásaim,
mindig feléd vándorolok.

Rádnézek: – s hol vagy, nem tudom.
S bármit nézzek, az mind te vagy.
Elhagylak százezer uton,
hogy megleljem kapuidat.
És mindig másra vágyom,
mint amit szívből akarok.
Szomorún érzem fájón,
azt, ha boldog vagyok.

Mikor a legforróbban élek,
legjobban gyilkolom magam,
s a legéltetőbb szenvedélyek
átölelnek halálosan.
Mert nincs határa semminek,
a van, a nincs fojtva ölelik
egymást; ha dobban a szíved,
mindig meg is hal egy kicsit.

A van, a nincs két végű hinta,
és lengő hinta minden itt:
- ez mélybe dönt, szállni tanítva,
az zuhantat, míg felröpít.
Ha öröm hív – már vár a kín,
- a hinta egyre fel le száll,
ha égben vagy, lenn pokol int,
s ha mélyben – fentről fénysugár.

Ne kérj válaszokat, szívem.
Az igazságból is csak azt
tudom csupán, hogy elhiszem,
de nem azt tudom, hogy igaz.
Már másképp hiszem a világot
s régóta másképpen tudom.
De nem igaz, jó egy se – látod,
hát hagyd – majd újra álmodom.

Varró Dániel:
EMAIL

Hát el vagyok egészen andalodva,
és gyönge szívem, ímé, reszketeg,
mióta éjjelente, hajnalonta
veled titokban ímélezgetek.

Nem kell megszólítás, se semmi cécó,
és az se baj, ha nincsen ékezet,
csak kebelembe vésődjék e négy szó,
hogy: Önnek új levele érkezett!

Az egész világ egy linkgyűjtemény,
az emberek, a tárgyak benne linkek,
bárhova kattintok, te tűnsz elém,
te vagy felvillanó websiteja mindnek.

Te dobogsz bennem, mint versben a metrum.
Föltettem háttérnek a képedet,
s míg körülöttünk szikrázik a chat room,
látlak, miközben vakon gépelek.

Hiába nem láttalak még, az embert,
ha minden betűd mégis eleven,
ha érezlek, mint kisujjam az entert…
Van nulladik látásra szerelem?

 "Ne bántsatok, ha most rossz vagyok,
Ha most kicsit halkabban élek.
Halkabban élnek a felhők is,
Meg a halottak, meg a rétek.
(...)
Nagycsöndű, komoly kisértet kisér
S hová lépek, kibú a föld alól -
Az árnyékom, mely mindenütt követ
S találkozunk is egyszer valahol."

Kopogtatás

                   -Simonyi Imre-

Most már azt hiszem
hogy mégiscsak a szél volt.

Érints meg!

Ha kisbabád vagyok – érints meg!

Szükségem van az érintésedre, úgy ahogyan talán sosem képzeled.

Ne csak mosdass, pelenkázz és etess.

Ringass el. Puszild meg az arcomat és simogass.

Nyugtató, lágy érintésed biztonságot és szeretetet ad.

Ha gyermeked vagyok – érints meg!

Akkor is, ha dacos vagyok és elutasítalak.

Ne add fel, keress új utakat, hogy közel kerülj hozzám.

Jóéjtpuszid édes álmokat hoz.

Mindennapi érintésed elmeséli, mit érzel.

Ha kamasz fiad vagyok – érints meg!

Ne hidd, hogy nem kell éreznem, hogy törődsz velem

Csak azért, mert már majdnem felnőttem.

Szükségem van szerető karjaidra, szükségem van lágy hangodra.

Az élet viharában a bennem élő gyermek érted kiált.

Ha barátod vagyok – érints meg!

Semmi sem mutatja jobban szeretetedet, mint egy meleg ölelés.

Mikor szomorú vagyok, egy gyógyító érintés mondja el, hogy szeretsz.

Azt mondja el, hogy nem vagyok egyedül.

Lehet hogy az érintésed minden, amit kapok.

Ha életem párja vagy – érints meg!

Talán azt hiszed, hogy szenvedélyed elég nekem.

De csak karjaid tartják távol a félelmet.

Szükségem van lágy, vigasztaló érintésedre

Mely emlékeztet, hogy olyannak szeretsz, amilyen vagyok.

Ha felnőtt gyermeked vagyok – érints meg!

Ha van is saját családom, akiket megölelhetek,

Mégis szükségem van anyám vagy apám karjára, amikor gyenge vagyok.

Szülőként máshogy látlak.

Már jobban tudlak becsülni.

Ha idős szülőd vagyok – érints meg!

Ahogy én érintettelek, mikor kicsi voltál.

Fogd a kezem, ülj közelebb, adj erőt.

Melegítsd megfáradt tagjaimat közelségeddel.

Bár a bőröm ráncos, érintésre vágyik.

Kányádi Sándor : Az én Miatyánkom

Mikor a szíved már csordultig tele,
Mikor nem csönget rád, soha senki se,

Ne félj. Érints meg!

 (ismeretlen szerző)

‎"Istenem, add, hogy ne ítéljek –
Mit tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységből a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.

Istenem, add, hogy ne bíráljak:
Erényt, hibát és tévedést
Egy óriás összhangnak lássak –
A dolgok olyan bonyolultak
És végül mégis mindenek
Elhalkulnak és kisimulnak
És lábaidhoz együtt hullnak.
Mi olyan együgyűn ítélünk
S a dolgok olyan bonyolultak."
(Reményik Sándor: Ne ítélj - részlet)

… Hitetlenül,ültem ott még is valamit remélve,

szívemben sebekkel egyre csak gyötörve.

Nem is tudom már akkor,hogy mire várok még

,ennyi idő után bolond kiremél…

Csak egy szempár kellet volna,vagy egy ártatlan kis szó,

mi nem is lenne kedves,csak éppen vigasztaló.

…Minek is mondom,hisz  elmúlt már rég

,egy üres foltot őriz a szívem ,fájón buzgón még.

Felednem kéne,mert várhat rám más

,felednem kéne,hisz ő sem tett mást…

LELKEMNEK ÉDES BUJA,FEJEMNEK FÁJDITOJA,

Könnyeim bő patakja,fájdalomnak kis csónakja,

menny tovább,ússz messzire…

Vidd magaddal ezt a kint is,

vidd el innen,ne sajnáld,

Egy szerelem volt,mit feledni kell,

mert nem jön vissza már…

Egy szerelem,mit én éreztem,

s most gyötör a hiánya,

Mert elvesztetem,s fáj,hogy elveszít  ő is,

Elsodor e vad,vakító érzelem világa…

A szerelmet megtiltani nem lehet

Miért nem szabad fogni a szép kezed,
Akkor hová is tűnne a képzelet,
Tilos az, hogy a szívem érted eped?
A szerelmet megtiltani nem lehet!

Nagyon kívántad és megszerettelek,
Örökre rajongója lettem Neked,
Dobog a szívem, de csak már Teveled,
A szerelmünk megtiltani nem lehet!

A szerelemről vajon ki is tehet,
Az igaz szerelem csak csoda lehet,
Ki dönti el azt, hogy ki, kit szeretet,
A szerelmem megtiltani nem lehet!

Bűvös szemeidnek bájos tükrében,
Sorsom, életem kedvesem kezében,
Szeretlek én, erről senki sem tehet,
A szerelmem megtiltani nem lehet!

A mi szerelmünk az mindenek felett,
Szerelmem oldja az ellentéteket,
Csak igaz szív ír szerelmes verseket,
A szerelmet megtiltani nem lehet!

Szabad ki-ki saját maga is lehet,
A boldogság felé örömmel mehet,
Katim még engem is istenné tehet,
A szerelmet megtiltani nem lehet!  Sopánka
(Budapest, 2007. október 14. (vasárnap))

Elmentél tőlem kedvesem,

S én hagytam,meny csak el.

Hiába aki menni akar,

Azt hagyni kell

Mosolygott hozzá az arcom ?

De mögé senki sem néz,

 Játszani a közömbös embert,

Csak most láttam milyen nehéz.

Elmegyünk egymás mellett,

A két szemed rám nevet Kacagva köszöntelek én is,

De az arcom kisé megremeg

Mosolyogva megyek az utca sarkáig

S ahogy befordulok

Fáradtan szememhez nyúlok,

S egy könnycseppet szétmorzsolok.

Ha valaki  most megkérdezné tőlem,

Mondjam meg mit jelentesz nekem,

Egy pillanatra zavarba jönnék

S nem tudnék szólni hirtelen

Csak nagy sokára mondanám azt:

„semmit csak egy elmúlt szerelem.”

S csak egy sóhaj lenne minden.

S nem venné észre senki  sem,

Hogy titokban könnyes lesz a két szemem.

De már látnak szemeim,

Messze túl a könnyeken,

Még most is  te vagy  a mindenem.

OLYAN BOLOND VAGY/ József Attila 

Olyan bolond vagy
Szaladsz
Akár a reggeli szél
Még elüt valamelyik autó.
Pedig lesikáltam kis asztalomat
És most
Tisztábban világit kenyerem enyhe fénye.
No gyere vissza, ha akarod
Veszek takarót vaságyamra
Egyszerü, szürke takarót.
Illik az
Szegénységemhez, aki szeret téged
És az Úr is szereti nagyon
És engem is szeret az Úr
Nem jön soha nagy fényességgel
Nem akarja, hogy elromoljanak
Szemeim, akik
Nagyon kivánnak látni téged
És nagyon szépen néznek majd terád
Ha visszajössz
Vigyázva foglak megcsókolni
Nem tépem le rólad a kabátot
És elmondom mind a sok tréfát
Mert sokat kieszeltem azóta
Hogy te is örülj
Majd elpirulsz
Lenézel a földre és kacagunk
Hangosan, hogy behallatszik szomszédunkba
A szótlan, komoly napszámosokhoz is behallik
És fáradt, összetört álmukban majd elmosolyodnak ők is. 

1925 ősze

Nemcsak azért kívánlak…

Nemcsak azért kívánlak, mert kívánlak,

S kívánva, nem- kívánni lenne kedvem,

De ha nem várlak is, annyira várlak,

Hogy fagy és hőség váltva dúl szívemben.

Azért kívánlak csak, mivel kívánlak,

Gyűlöllek, s akkor is kegyed esengem,

Vakon járni és bámulni utánad,

Nem, nem ilyen mértékkel mér szerelmem.

Féktelen fény-özöne januárnak

Elemészteni tán szívemre támad

S nyugalmam kulcsát elveszi kegyetlen.

E történetben énrám vár halál csak,

Belehalok abban, hogy úgy kívánlak,

Mert tűzzel-vérrel kívánlak, szerelmem.

                                                                                  (Pablo Neruda - Somlyó György fordítása)

Szilágyi György: Pilla Trilla

Tested lehet talpig pőre,
Csak pilládnak lennék őre.
Engem pillád ejtett túszul,
Minden sejtem arra uszul.
Selymes pillád, ó a pillád,
Felhevülök pajzán rajzán.
A köldököd nem hoz lázba,
De a pillád az bíz ajz ám.
Bármily gyönyörű a hasad,
Szívem érte meg nem hasad.
Lelkem mint bús varjú kepeszt,
Mert pilládért a kín epeszt.
Megcsodálom csábos csípőd,
Lenyűgöz az árnyas ágyék.
De a pillád csak a pillád
Az amire vadul vágyék.
Ó ha egyszer azt mondanád,
Merszemért bár sújtson villám.
Jer hozzám te pilla barát,
Simogasd meg győztes pillám.
A te pillád felfűt engem,
Akárcsak a radiátor.
Megküzdenék érte menten,
Mint egy elszánt gladiátor.
Hogy közelről lássam pillád,
Amint örömkönnyben ázik.
Becézgetném, babusgatnám,
S betakarnám, hogyha fázik.
Ilyen pillát ritkán látni,
Körülvéve a boával,
Csak a hívó szóra várok,
Nyugdíjazott oboával.
Dús pilládról álmodozva,
Kortyolgatok hűs boromból.
Szinte hallom amint pillád,
Mint egy cica úgy dorombol.
S tán azért, mert borom lőrés,
Hiszem azt, hogy mint egy lőrés,
Buja pillád úgy sötétlik felém,
Akár egy sötét lik.
Csendes öböl, göndör öled,
Lennék benne pajkos öleb.
Lehet kocsid, telked, villád,
Nekem nem kell csak a pillád.
Virág vagy te bíborszirmú,
Melegágyban nyíló virág.
S számomra a pilla körül
Forog ma is még a világ.

Ejjeli gondolat 

Milyen magányos tud lenni a nyári éj!

Milyen hűvös és kegyetlen a hajnal!

Amikor szellemujjak fojtogatnak,

Hogy sírjak, mert könnyebb úgy,

Ha kitörhet belőlem a fájdalom..

S csak a remény, az a belső suttogás

Tart mindig aprócska fényt bennem.

Azt súgja várjak még…

Nem némaság ez, csak hallgatás!

S elmúlik, miként az évszakok..

És a nélküled is csak múló állapot.

Ott..

Hallgatom a lelkem hangjait,

S a tiédet, melyből hagytál

bennem egy picit.

Megismertünk egy darabot a mindenségből,

Pillangó szárnyakon szálló érzésekből.

S ha akarsz még a csodából, amit megérintettünk, hát gyere,

Én várlak ott, azon a helyen, amit egymásnak teremtettünk.

Váróterem

Mi mindig várunk,
Várunk csak egyre-másra,
Várunk új bûnbeesésre,
Várunk új feloldozásra.

Mindig, jaj, nagyon
Sietvén. Elõre, gyorsan.
Bennünk szigorú ultimátum
Pattogó parancsa harsan.

Üldözve vagyunk és üldözünk.
És várunk nagy rajtakapásra.
Áldozatunkra, gyilkosunkra,
Ellenségre vagy ölelõ társra.

S beõröl nagy malomkerékkel
Õs ellenségünk: az idõ s a tér.
Testünkbõl földbe és égbe patakzik
Sietve lelkünk s gyorsan a vér.

                                          -Noszlopi Botond-

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat